“A Bálványkövek: néhány harminc-ötven méter magas, bizarr sziklaoszlop egy hallgatag őserdő (a Bécsi erdő – a szerk.) közepén.
Az erdő csendjét egy szép napon Schwanda jódlizása verte fel: igen nehéz mászás után felért az első Bálványkő csúcsára, ennek diadalát harsogta. Egy asztal lapjánál nem volt szélesebb a csúcs.

Hegyek Csavargói: Hans Schwanda

Hans Schwanda

– Az a legpompásabb rajta – lelkendezett Schwanda -, hogy úgy kiesik a világból. Itt a kutya nem hallja, a kutya nem látja az embert…
– De hogyan kerülünk le innen? – szakította félbe Herbert a lelkendező Schwandát.
– Igen egyszerűen: leereszkedünk kötélen.

Két tapasztalt hegymászónak az ilyesmi persze nem kérdés. Mindegyik ismeri a közös teendőket, és azt is, hogy külön-külön mi a feladatuk. Tapasztalt hegymászó minden kézmozdulata pontos, gondosan elrendezi a kötelet, megkeresi a végét, s aztán széles ívben a mélybe hajítja.

Amikor Schwanda széles ívben kihajította kötelének végét, döbbenten látta, hogy partnere ugyanabban a másodpercben ugyanazt tette! A két kötélvég egyszerre kígyózott a levegőben . . . miáltal az asztallapnyi csúcsról az egész kötél az öröklét mélyébe
tűnt…

A rettenet pillanata. Lélegzet nélkül.

Aztán a kölcsönös, önkéntelen felismerés, hogy ez a drágalátos haver, ez a hegyjáró légféreg, most követte el élete legnagyobb marhaságát. Ott voltak hát az őserdő kellős közepén, egy sziklacsúcson, alattuk körös-körül meredek fal. A fal leggyengébb pontjait kötéllel és kampóval felszállás közben meghódították. S most a kötél lenn hever valahol az erdő sűrűjében.

Hogyan is lelkendezett néhány perce még Schwanda, amikor a hű kötél ott tekergett békésen a lábánál:

Karl Lukan: Hegyek csavargói– A legpompásabb az rajta, hogy úgy kiesik a világból. Itt a kutya nem hallja, a kutya nem látja az embert…

Most kissé másként vélekedett erről a „világból való kiesésről”. Herbert, az idegorvos, pszichológiailag vizsgálta az esetet. Felettébb érdekesnek minősítette: íme, a reflexmozdulatok és következményeik.

Lélektanilag pedig hozzáfűzhető volna még, hogy …

– Hagyj békén a gyagyás lélektanoddal – mordult rá Schwanda. – Engem most csak az érdekel, hogyan kerülünk le erről a zápfogról.
– Csak az idegeinkre vigyázzunk! – bölcselkedett meggyőződött mellhangon Herbert, mintha csak a rendelőjében volna délután kettő és öt között. Schwanda azonban pácolt vezérürünek titulálta kedves partnerét. Ezt követően némi csend honolt a Bálványkő asztallapnyi csúcsán. Fuvallat rezegtette meg a fák leveleit, s kapott fel egy pillangót az egyik mohavánkosról.
– Ilyen szárnyak kellenének nekünk is – sóhajtott Schwanda, és vágyakozva bámult a libegő teremtmény után.

Ereszkedés - Hegyek CsavargóiHogy hogyan kerültek le azok ketten mégis a Bálványkőről? Csak hosszú idő után tudtam meg Bimbi asszonytól, Schwanda feleségétől (Schwanda és Herbert ugyanis el akarta hallgatni a történetet, akárcsak a mesebeli manó az igazi nevét.)

A két tapasztalt hegymászó, ezernyi alpesi csúcs legyőzői, a harmincméteres Bálványkő tetejéről segítségért kiabáltak. Mindkettejük felesége valamivel távolabb egy réten heverészett, karcsú szárú virágokat meg katicabogarakat figyeltek bámész szemmel. Csak amikor hiába vártak férjükre, kerekedtek fel megszeppenve, hogy utánuk nézzenek. Így hallották meg a segélykiáltásokat…

A két professzor összekötötte anorákját, a hegymászó nadrágját, az ingét, zoknijaikat, cipőfűzőjüket úgy, hogy végül is mindez együtt kitett harminc métert, s így leereszthették az asszonyokhoz a tákolmányt. Ök meg rákötötték a mentőkötelet.

Pedig Schwanda és Herbert – jóllehet segítségért kiabált a Bálványkő tetejéről és gatyában húzódott meg odafönn – mégis tapasztalt hegymászó.

De mint mondtam: még az ezernyi csúcsot legyőző, tapasztalt hegymászó is csodára lelhet az ezer egyediken. Éppen ezért a hegymászás a kalandok kalandja.”
/ Karl Lukan: Hegyek Csavargói /

A valaha született egyik legjobb hegymászós könyv Karl Lukan: Hegyek Csavargói című műve. A bécsi hegymászó eszméletlen humorral fűszerezve mutatja be a könyvben, hogy miért is jó a hegymászás.

Ha belegondolsz, nagyon kevés olyan könyv született a hegymászós témában, ami eme életforma szépségeit mutatja be ahelyett, hogy a hegymászók micsoda rettenthetetlen hősök. A legtöbb könyv arról szól, hogyan haltak meg, fagytak meg, vitte el őket a lavina. Nos, Karl Lukan ennek homlokegyenest az ellenkezőjét alkotta: elolvasod a könyvet és máris indulni akarsz.