Egy új sziklamászó út nyitása Ailefroide-ban
Ailefroide. A második Űrodüsszeia évében, 2010-ben járunk. Reggeli kelés, sok-sok szüttyögés, némi napozás és még több kávé után nekivágtunk a Mont Pelvoux Palavar csúcsára futó Dadyle sziklamászó út megmászásának. Ez a napunk tipikus példája volt az Ember tervez – Isten végez effektusnak.
Viszonylag későn indultunk el és csak dél körül értünk a fal tövébe. Az út 8 kötélhosszas, 300m hosszú és saját köztesekkel biztosítható tradicionális sziklamászó útvonal. Ráérünk, van időnk, nem siet az űrhajónk.
A megtalálás nem okozott különösebb gondot, a kalauzban jól értelmezhető térkép volt hozzá. Az első kötélhossz 5b (VI-) nehézségű, ezt Zoli vállalta be. Gyönyörű reibungos gránittábla, önbizalomtól duzzadó mellkas és három egymástól kb. 10m-re elhelyezkedő hosszanti bevágás a sziklán. A jobb oldaliban indult el és úgy 10-15m után sikerült egy köztest elhelyezni. Utána egy haránt traverz következett balra felfelé, a következő bevágáshoz. Ennek az aljában is sikerült elhelyezni egy Tricam-et, majd kicsi felfelé mászás következett. Innen valahogy egyre kompaktabbá vált a kőzet és elfogytak a köztesrakási lehetőségek. A bevágás tetején még sikerült berakni egy aprócska Tricam-et a lélek megnyugtatására, de semmi többet.
Nem baj, egy kis kiálló, körömnyi sziklaszegletet meg lehet lépni precízen. Finoman tapadt a Vibram talp és egy pontos lábujj ráforgatással stabilnak tűnt. Szinte el is felejtettük egy pillanatra, hogy kézzel csak támaszkodni lehet a falon, mert fogás az nincs. Miután Zoli eszébe jutott, hogy 40m mászás után csak két bizonytalan ék van a falban, ez a pillanat tényleg csak egy pillanat volt, gyorsan el is illant és az önbizalom, mint egy kilyukadt lufiból a levegő, elkezdett távozni a testből.
Nem baj, a standhely már nincs messze a kalauz szerint. Legalábbis ekkor még ezt gondoltuk. Zolink hamarosan meg is érkezett erre a helyre, azonban a szikla annyira kompakt volt, hogy legfeljebb szögelni lehetett volna. Sziklaszöget és kalapácsot nem vittünk magunkkal, így kénytelen volt továbbmászni a harmadik bevágáshoz, ahol jó hosszanti repedést véltünk felfedezni.
Így is lett. A 60m-es kötelet közel E1 hangra kifeszítve és behangolva sikerült elérni a bevágást és sikerült egy viszonylag komfortos standhelyet kialakítani is benne.
Ezután jöttünk Győzővel szimultánban másodmászva. Mivel a 60m-es haránt traverzes hosszban csekély mennyiségű eszköz volt a falban (2db Tricam), – kicsit szólómászós stílust idézve – ezért nekünk sem volt kevésbé izgalmas a feljutás.
A következő kötélhossz már abszolút nem a Dadyle útvonal volt. Az eredeti utat benőtte a szederinda, ezért úgy döntöttünk, hogy arra mászunk, amerre szépnek és jó minőségűnek látjuk a sziklát.
Szóval a második kötélhossz a bevágást követte egy kényelmes párkányig. Ezen balra eltraverzáltam egy fenyőfáig, majd itt lestandoltam. Ez egy kb. III-as nehézségű, nagyon könnyű mászás volt.
A harmadik kötélhosszt megint csak én másztam előre. Az eleje egy jobb-haránt „lépcsőház” volt, majd egy függőleges felszökés és egy jobb traverz után következett a kunszt. Itt kicsit kellemetlen volt, mert jó 10m-re volt az utolsó köztes és innen kellett egy kb. 5-6m-es 5a kunszttal feljebb mászni egy, az alján kicsit áthajlós sarokbevágásban. A bevágás után egy rövidke borda tetején találtam kiváló standhelyet, ahova tudtam ékelni és friend-et elhelyezni. (Később az Ailefroide-i mászókalauz szerkesztőjével, Jean Michel Cambon-nal kiegyeztünk 4c nehézségben, amikor az út nehézségi besorolása folyt)
Ekkor egy jó 80m magas tábla aljában voltunk. Innen Győző mászott előre egy 4b nehézségű kötélhosszt és egy nagyszerű bevágásban talált kiváló standhelyet. Az 5. kötélhossz a Zolié lett. Folytatnia kellett a mászást az egyre meredekebb bevágásban (4c), majd két bokrot balra kerülve egy nagyon kényelmes standhelyet talált.
Mindeközben egy francia parti ereszkedett lefelé tőlünk jobbra, kb. 100-150m-re. Nem gondolták, hogy úttalan-utakon mászunk és szentül hitték, hogy a Sueur de boucs utat másszuk. Ehhez képest tájolták be az ereszkedőpályájukat, ami persze teljesen máshol futott. 🙂 Amikor 60m-nyi ereszkedés után rájöttek, hogy nincs a környéken ereszkedőkarika, akkor kérdeztek meg bennünket, melyik útban is vagyunk pontosan. Ezután 60m-nyi pruszikolás következett az első ereszkedő ember számára. 🙂
Felettünk kb. 10m-rel belefutottunk egy másik ereszkedőstandba. Ennek örültünk, mert legalább kiderült, hogyan fogunk lejutni legegyszerűbben. A következő kötélhossz 4c nehézségűnek írta a kalauz, hiszen itt csatlakoztunk be a Sueur de boucs (5b) útba. A nitteket követni nem okozott különösebb nehézséget. Egy meredek rámpán kellett felmászni, de a kötélhossz vége szinte már-már csúnyának volt mondható az eddigiekhez képest, mert füves, földes, poros szakaszokat kellett kimászni. A stand tökéletes két nittes stand volt.
Az ezt követő hosszt Győző mászta előre. Az eleje nem különösebben bonyolult, igazából a standhoz kimászást adja a kalauz 5b-ért, egyhangúlag leminősítettük a nehézségét 4b-re.
Az utolsó előtti hossz egy szép táblamászással kezdődik, amit a kalauz szintén 5b-ért ad, szerintem kicsit könnyebb ez, de a klasszikusokat idézve, “ha a kalauz ezt mondja, akkor ennyi”. A hatalmas lépések, hatalmas fogások és a nitt-dömping kifejezetten kényelmessé teszi a mászást. A balra-felfelé harántolás egy sarokban fejeződik be, innen megint egy füvesebb szakaszon vezet az út néhány méteren keresztül.
Az utolsó kötélhossz érthetetlen módon megint 5b, igazából először szólóban akartuk kimászni. Szerintem maximum 4a-4b, egyetlen nagyobb fellépés van benne, ami szerintem megint csak nincs 5b nehézségű. Tökéletes nittelés és a befejező szakasz egy gyönyörű reibungtábla. Az út végén ereszkedőstand található karikával, úgyhogy a csúcsfotó után innen meg is kezdtük az ereszkedést.
Lejövet
Mindenképpen minimum 2x60m kötélre lesz szükséged. Az első ereszkedőpálya egy bevágásban jön le. A 2x60m kötél csak a bevágás aljáig ér le, innen, a nyomokból ítélve, mindenki szólózni szokta a következő 15-20m-t. Nem nehéz a lemenet a következő ereszkedőstandig, de óvatosan kell lépkedni, mert sok mozgó kő van, némelyik egészen nagy.
A második ereszkedőszakasz ott ért véget, ahol kimásztunk a Seuer de boucs-ba. Mint a többi, ez is két nittes, karikás stand.
Ezután – a falnak háttal állva – a lent látható bokrokat balról kell kikerülni és a következő standot egy tábla kellős közepén találjuk.
Innen nagyjából függőlegesen kell ereszkedni a fal aljáig és mindig az orrunk előtt fogjuk találni az éppen aktuális ereszkedőstandot.
