Az első saját szervezésű hegymászó találkozó alkalmával egy fantasztikus hetet töltöttünk Svájc kellős-közepén és belekóstoltunk mindenbe, ami a mászás kifejezés alá érthető. 🙂 A kis csapatunk végül 8 főből állt össze…

Jégcsákány kell?

Nyáron sítúrázni... megfizethetetlen

Nyáron sítúrázni… megfizethetetlen

Még épp csak kitámolyogtam a sátramból reggel, amikor dörrent a kérdés:

– Mit csinálunk ma? Mit vigyünk magunkkal? Mikor indulunk?
– Hmm… szerintem vigyünk komplett sziklamászó felszerelést. Tudjátok mit? Hozzatok magashegyi bakancsot is, akinek van, hozzon sílécet, túrabotot, kaját, innivalót, naptejet… Mindent. 😀

Mint sok hülyeség értelmi szerzője úgy gondoltam, hogy kicsit többet szeretnék mutatni a csapatnak, mint egy hétvégi kiruccanás a Normafához. Persze annyi csalás volt a dologban, hogy a svájci helyszín miatt gyerekjáték volt érdekes és változatos hegymászó programot összeállítani.

Viszont ha jobban belegondolok, szinte csak más dolgokat csináltunk, ahhoz képest, mint amiket eredetileg kitaláltam. 🙂 Mindig pont szembe jött valami érdekesség, ahol leragadtunk.

Hóból egyenesen a pálmafák közé

Egyik pillanatban még hóban...

Egyik pillanatban még hóban…

A hegymászó találkozó első napján egy könnyed gleccsertúrával kezdtünk a Steingletescher-en. Kicsúszásmegfogás gyakorlással, (bakancs)sízéssel indítottunk, majd délután a kezdő lányainkat is bevezettük a több kötélhosszas mászás örömeibe. A beavatás tökéletesre sikerült, mert a 3. kötélhossz környékén eleredt az eső. A körülmények igazán alpesire változtak: az út végéből ereszkedés közben már fröcsögött a víz a kötelekből, ahogy a lapkáink végigfutottak rajtuk és kipréselték belőlük. Az enyémre már amúgy is ráfért volna egy mosás, így ez most megtörtént. 🙂

A másnapra tervezett újabb gleccsertúra viszont ezek után leszavazásra került a lányok részéről. A csapat egy része ezért úgy döntött, hogy inkább megmássza a 4274m-es Finsteraarhorn-t, a másik része viszont ruhát és felszerelést szeretett volna szárítani. Lehetőleg nyári, vízparti körülmények között, ahol közben árnyékos helyen lehet sziklát mászni a könnyebb fokozatokban, de azért legyen benne néhány kunszt is… Nem nagy igények.

Bekapcsolt a rögtönzős üzemmód és a havas-jeges Sustenhorn-os tervek helyett célba vettük Svájc egyetlen olasz kantonját, Tessin-t, ahol a 25-30°C-os meditárrán nyári meleg lehetővé tette, hogy inkluzív ruhaszárítás mellett még jó pár kötélhosszt is magunkévá tegyünk a Ponte Brolla gneisz sziklakomplexumában.

Több kötélhosszas sziklamászás a Grimselpass-on és a Räterichsbodensee-nél

Több kötélhosszas sziklamászás a Grimselpass-on és a Räterichsbodensee-nél

Aztán a nap végén úsztunk egyet a Maggia-folyó keskeny sziklaszurdokában, kanyoningosan ugráltunk a vízbe, majd visszatértünk Gadmen-be, az alaptáborunkba, kb. 20°C-kal hűvösebbe… aludni ilyen időben: megfizethetetlen. Estére még elénekeltük svicciül az “Ab hüt Oobig hätt i gärn numä Rüebli esse” c. nótát, amelyet még maga Tell Vilmos írt, miután a szomszédos völgyben az ominózus nyílpuska lövése után elege lett az almából. 😀

Sok-sok kötélhossznyi Plaisir…

Amíg a Finsteraarhorn-os “Veni, Vidi, Vici” csapat bevicsiződve visszatért, addig mi csak szimplán mászogattunk a Grimselpass-nál, a Sustenpass-nál, Oberalppass-nál. Nehéz lenne összeszámolni, összesen mennyi kötélhosszon kapaszkodtunk végig. De az igazat megvallva, most jól esik csak írni róla.

Finsteraarhorn (4274m) különítményünk

A napok során Andermatt mellett belefutottunk egy via ferrata-ba is. Néhányan beszálltak, míg a többiekkel a sportmászást választottuk és a nap végére igazán kellemesen sikerült eldurrantanunk magunkat a nehezebb, UIAA VII-VIII nehézségű utakban.

A világ legmagasabb műfala: Diga Luzzone

Végeláthatatlan mászófal

Végeláthatatlan mászófal

És sajnos nagyon hamar eljött az utolsó mászónap. Ágival elterveztük, hogy pénz nem számít, azért is végigmászunk a Luzzone-gát falán futó mászóúton, amelyről már sok videót és fotót láttunk. A többiek rituális tessini ejtőzést terveztek laza mászással, sok fürdéssel a Fiume Maggia-ban.

Svájcban rengeteg természetes mászóhely van, de ez a gát annyira különlegesen eszeveszett helynek nézett ki, hogy muszáj volt kipróbálnunk. Az építmény 165m magas. Az út 5 kötélhosszas (5b, 5c, 6a, 6a+, 6a+ / UIAA: VI-, VI, VI+, VII-, VII-), 650 fogásból áll. A nittelés hibátlan, kb. 3-4m-ként lehet akasztani. A standok zseniálisak, kis tálcán lehet ácsorogni, így a gát felső áthajló szakaszán sem kényelmetlen a biztosítás.

"Te ott állsz az út végén..." - a Luzzone-gát utolsó kötélhosszában

“Te ott állsz az út végén…” – a Luzzone-gát utolsó kötélhosszában

Viszont van valami szürreális abban, ahogy visszhangzik az egész, amikor szólsz a társadnak. Furcsa érzés, hogy van egy 2-3m széles, műfogásokkal felszerelt hosszan kígyózó sáv és jobbra-balra pedig a csupasz betonfal.

Az út beszállásához szükséges egy létra, amelyet a gát tetején levő étteremből kell kölcsönözni 20CHF/fő áron. Pontosabban kapsz egy kulcsot az út aljában lelakatolt létrához. Az étteremben ki kell tölteni egy mászótermekből már ismerősnek tűnő felelősségvállalási nyilatkozatot, ahol aláírod, hogy mindent tudsz a mászásról, rendelkezel az út nehézségéhez, hosszúságához szükséges technikai és fizikai képességekkel és tisztában vagy azzal, hogy az utat csakis gyakorlott mászóknak ajánlják… bla…bla…bla.

Leghosszabb és legkeményebb mászóút?

Leghosszabb és legkeményebb mászóút?
Azért ez kicsit túlzás… 🙂 Talán csak a leghosszabb…

Lesétáltunk a gát aljába, leszereltük a létrát, Ági felmászott, rögzítette magát és a kötelet a kb. 5-6m magasan levő standban, én visszalakatoltam a létrát a helyére és felpruszikoltam a beszállóhoz. És indult a menet.

Ahol a madár sem jár?

Igazából technikailag nem volt nehéz a mászás, nagyon szépen, folyamatosan lehetett haladni. Még annak ellenére is merő élvezet volt az egész, hogy a fogásokon ücsörgő madarak lekicsinylő tekintetében a megvetést láttuk, ahogy szuszogtunk felfelé… Egy különösen pufi galamb – nevezzük Csipinek – arcáról kifejezetten sugárzott, hogy szerinte értelmetlen az embereknek ezt a sportot erőltetniük. A gravitációt – vagy Lapos Föld Teóriásoknak: a testek sűrűségkülönbségéből és az Univerzális Gyorsulásból adódó izét 😀 – nem így kell legyőzni. Repülni kell. Önerőből. Koordináltan. Nem csak úgy leugrunk valami béna ernyővel vagy ilyesmi.

Ahogy ott ült Csipi a fogáson, összehúzta szemöldökét és töprengett, hogy a humanoidok azzal hajtják a legnagyobb hasznot, hogy nekik készítenek ilyen építményeket, aminek az oldalában nyugiban lakhatnak és költés közben nevetséges mozgásunkkal szórakoztatjuk őket. Nyújtott kar technika, meg hangtalan lépés a röhejes gumitalpú körömcipőinkben, meg az a hosszú izé, amivel össze van kötve a két ember. Há-há…

Csipi szerint az ember csak idétlenkedik a magasban. A sok százezer forintos felszerelésünkkel, speciális mászócipőinkkel szenvedünk, ahelyett, hogy a magasság leküzdését az olyan tálentumokra bíznánk, mint ők, szárnyasok, akik ezt mindenféle eszköz nélkül megoldják. 😀 Persze arra talán jók vagyunk, hogy mi legyünk a délutáni műsorszám. De még briliánsan kiforrott mászótechnikánk ellenére is csak egy olcsó valóságshow szánalmas szereplői lehettünk számukra.

Amikor a standba értünk, Csipi és családja csak arrébb rebbent, mintha csak a reklám ideje jött volna el és kimentek vécézni egyet, vagy csipegetni valami snack-et. 😀 Amikor folytattuk a mászást, visszaültek a szomszédos fogásokra és vigyorogtak a vígjátékon.

“You are crazy” – “It’s incredible”

A Luzzone-gát legfelső fogása

A Luzzone-gát legfelső fogása

Amikor felértem a gát tetejére éppen egy helyi család (ezek már emberek voltak ránézésre) fotózkodott a korlátnál. Mivel a felső traktus áthajló, sőt a kiszállásnál egy kis plafont alkotó perem is van, ezért meglepetésként hatott rájuk a megjelenésem. Leesett állal bámulták, ahogy kívülről beugrottam a korláton keresztül. Ekkor már biztosan tudtam, hogy emberek. Madár csak röhögött volna… 😀

Döbbenten kérdezték, hogy tényleg felmásztam a gát oldalán. Aztán amikor realizálták, hogy kedves mászótársam még 40m-rel lejjebb lóg a falra kötözve, akkor teljesen eszementnek tituláltak bennünket. Alig mertek kinézni a korlát felett.

Aztán kiderült, hogy ez a magasságtól való félelem, ami egy mászóból szinte teljesen kihal, az átlag emberben nagyon is ott él. Még 3-4 autó megállt a standhely mellett, látván, hogy kötéllel matatok és az emberek egytől-egyig elhűlve fotóztak bennünket. Simán pénzt kellett volna szedni és meglett volna a mászás díja. 😀 Amikor kiderült, hogy szittya magyarok vagyunk, akkor akadtak ki teljesen… hogyhogy, mi pusztai népek, górteksz bocskai mentében ilyeneket mászunk… 😀 😀 😀 Aztán Ági is felért a tetejére.

A csapatunk nagyobbik fele...

A csapatunk nagyobbik fele…

Valami véget ért…

…és egyben egy új kezdete is. Annyira jól sikerült ez az egész hét, hogy 2020-ban ismét lesz FunFit.hu Hegymászó Találkozó. Egy második. Úgyhogy jövőre, Veletek, ugyanitt… És persze addig még biztosan összefutunk párszor, mert mi egy ilyen csapat vagyunk.

Mountain Hippyness – Mountain Happyness

Találkozunk hamarosan!

Kategória: Blog