Április bolondja – felmászott az oromra

Verőfényes tavaszi nap – de nem vasárnap. Ezért nem hegycsúcson, hanem irodám szerény székén ülök. Nem túranaplómban, hanem postamappámban lapozgatok: “Március hó 22-i levelére válaszolva, szíves tudomására hozzuk…”

És ekkor megszólal a telefon. Valaki valamit majd közöl velem. Meglehet, hogy határidő eltolódásokat. Franz…

• Mondd, Charly, Milyen nehézsgi fokú a “Grand Miroir”?

A “Grand Miroir”, a “Nagy Tükör”, óriási sima tábla az Argentine északnyugati falán. Életem legszebb hegymászása volt. Minden gyötrődés nélküli csupa szépség. De azért kéményének átmászása nem gyerekjáték. 

Franz részletesen ismerni akarja az áthajlás minden egyes fogását. Sorolom neki. Mindent tudni akar, pontosan. S én mesélek.

• Csak nem a “Grand Miroir”-t akarod megmászni az idén? – kérdeztem én a változatosság kedvéért.
• Az idén nem. Sőt még jövőre se.
• Hát akkor miért faggatsz már most ilyen részletekbe menően?
• Mert április elseje van – üvölti el magát, és röhög, hogy majd szétszakad a telefonzsinór. – Meg különben is szívesen beszélsz a fal csodáiról. Szóval bedűltél: Április bolondja – felmászott az oromra. 

Április bolondja…

A levél még mindig ott fekszik előttem… “Március hó 22-i levelére válaszolva, szíves tudomására hozzuk…” Semmi kedvem bármit szívesen tudomásul venni. És ez már nem is az irodám, nem az a szék…

* * *

A gyűrűsszeg épp a megfelelő helyen, negyvenméteres kötelem végén, egészen a gyűrűjéig beverve áll a sziklában; nyugodtan ráakaszthatom az önbiztosítómat. Feszesen húzódik a piros kötél a szinte simára csiszolt sziklafal mentén egészen Fritzyig, aki ugyancsak egy kampó mellett áll. Tőle egy újabb negyvenméteres feszül Ernstig. Ő is az asztalsimaságú sziklafalon álldogál. Mögötte – második kötélegyüttesként – Schwanda és Scarpietti mászik felfelé – két légy egy hatalmas tükör felületén. Alattuk, ameddig a szem ellát, óriási sziklatábla.

Ezt a képet fogja be pillantásom, amelyet pihenőhelyemről a mélybe vetettem. De ha fölfelé tekintettem, ott sem volt kevésbé izgalmas a látvány. Legalább négy-öt kötélhossznyit kell még megmásznunk ezen a táblán. Aztán hatalmas áthajlások következnek., amelyeket középen egyetlen kis rés szakít csak meg… e kiszögellések között faltáblánk magára az égre támad. Ilyen varázslatos sziklatájon még soha nem jártam, ilyen táblaóriást még soha meg nem másztam. Így, éppen így festhet a hegymászó-paradicsom!

Az északnyugati Argentine-fal (a Rhône völgyétől északra, a Genfi-tó és a Martigny között) a nyugat-svájci hegymászók kedvence. Nem túl magas, és voltaképpen fel sem tűnnék, ha egyre-másra meghökkentő simaságú táblák nem terpeszkednének rajta. A legnagyobbikat “Le Grand Miroir”-nak, “Nagy Tükör”-nek hívják. Keresve sem találhattak volna jellemzőbb nevet a számára, mert ehhez a háromszáz méter magas “Tükör”-höz foghatóan sima és terjedelmes sziklatábla a mészkőalpokban sehol nincs; természeti csoda, amelyet persze csakis a sziklamászó láthat a maga igazi mivoltában.

…

Április bolondja, felmászott az oromra.

A levél még mindig előttem hever… “Március hó 22-i levelére válaszolva, szíves tudomására hozzuk…” Még mindig nincs kedvem ahhoz, hogy bárki bármit is szíves tudomásomra hozzon. Ha már a bolondját járatták velem, akkor a bolondoknak kijáró szabadság is dukál, nem igaz? Szóval tiszteltetem a telefont meg az üzleti levelezést.

(részlet Karl Lukan – Hegyek Csavargói című könyvéből)

94 évesen a csúcson

…és a fenti útvonalat, amelyről olyan szépeket írt Karl Lukan az ötvenes években, mászta végig 94 évesen Marcel Remy, a legendásan nagyszerű mászóutakat építő Yves és Claude Remy édesapja. A lenti videóban gyönyörű felvételek vannak és, hogy miért jó rendszeresen sziklát mászni, azt Marcel élő példával bizonyítja.