Mi a különbség az alapfokú és a kezdő (SZM1) sziklamászó tanfolyam között?
A sziklamászás népszerűségének rohamos fejlődésével, a sportmászás terjedésével egyre fontosabbnak tűnt a régi alapfokú sziklamászó tanfolyam struktúrájának kiváltása egy olyan új sziklamászó tanfolyammal, ahol kezdőként, használható, gyakorlatias tudásra tehetsz szert. A sziklamászók döntő többsége – főleg kezdő szinten – nittelt utakban szeret mászni és legtöbben úgy élik végig mászókarrierjüket, hogy soha nem használnak éket, friend-et és egyéb trad eszközöket, éppen ezért a kezdő sziklamászó tanfolyam elsősorban a sportmászásra fókuszál, a tradicionális sziklamászás helyett.
Alapfokú sziklamászó tanfolyam
Az alapfokú sziklamászó tanfolyam a magyarországi sziklamászás evolúciójának fontos terméke. Magyarországon sokáig nem voltak jellemzőek a jól nittelt utak, ezért ha az ember sziklát szeretett volna mászni, akkor a trad mászás volt az egyetlen lehetőség. Erre és a későbbi, főleg tátrai (!) nyári magashegyi sziklamászásra épült az alapfokú sziklamászó tanfolyami anyag: oszolyi, hámori, bajóti és egyéb magyar közegben lehet(ett) eljátszani a magashegyi tradicionális sziklamászást.
Az alapfokú sziklamászó tanfolyamon tanulod az ékek és egyéb trad eszközök használatát alapszinten, ugyanakkor a oktatói magánvéleményem az, hogy ezen eszközök nem jelentenek a tanulók számára megfelelő biztonságot. Tanfolyami körülmények között lehetetlen leellenőrizni az elhelyezésük helyességét egytől-egyig, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán megtartanának-e egy esetleges esést.
A mérsékelten megfelelően biztosított utak mászása ráadásul nem teszik lehetővé azt sem, hogy kezdő mászóként megfelelő mászótechnikát sajátíthass el.
Az alapfokú sziklamászó tanfolyamokon tanfolyami anyag egy sor olyan eljárás, aminek a jelentős részét soha nem fogod használni. Főleg kezdő szinten nincs semmi szükséged rájuk.
Felmerült a kérdés: miért zavarjuk össze velük a tanulókat? Jó pár éves szakmai küzdelem eredménye lett, hogy 2017-ben végre bevezetésre kerüljön egy új szisztéma. Nem találtuk fel a spanyolviaszt, egyszerűen használtuk azt a rendszert, amit az alpesi országokban már réges-régen használtak. (Egyébként mi már kb. 2014 óta ezek szerint oktatunk)
Kezdő sziklamászó tanfolyam (SZM1)
Látszólag kevesebb információmennyiséget kapsz ezeken a tanfolyamokon, ugyanakkor olyan dolgokat fogsz megtanulni, amikre ténylegesen szükséged lesz, amiket minden mászásod során használni fogsz, így a kevesebb több lesz.
A fontosabb elemeket jobban tudod rögzíteni is, hiszen a sallangok elhagyásával több idő és energia marad a gyakorlásra.
A kezdő sziklamászó tanfolyamon elsősorban sportmászó irányvonalból közelítjük meg a sziklamászást és az olyan helyeken, ahol a tanfolyam kellően hosszú (>=1hét) tényleg nagyon komolyan megtanulhatod a sportmászás azon elemeit, amelyekkel a tanfolyam elvégeztével alkalmas leszel az önálló sziklamászásra.
Én a kezdő sziklamászó tanfolyamokon kifejezetten szeretem, ha a tanulók felső biztosítással is másznak és egyre erősebb és erősebb kunsztokat gyakorolgatnak. Az a meglátásom, hogy egy kezdőnek nagyon fontos és motiváló, ha azt érzi nehézségi fokozatot lépett. Sokkal fontosabb, mint az, hogy hány darab sosem használatos csomót tanul meg, hányféleképpen fog főkötélből és ékekből standot építeni. (hozzáteszem, hogy trad mászáskor elsősorban félkötelet használunk, ellentétben a kezdő és alapfokú sziklamászó tanfolyamokon használatos egészkötéllel)
Természetesen van egy alap biztonságtechnika, amit muszáj elsajátítanod, ha sziklát szeretnél mászni, de valljuk be, mászóiskolában sosem fogsz önszántadból ékelt standból ereszkedni. Vagy ha igen, akkor természetesen van lehetőség a továbblépésre a tradicionális sziklamászó tanfolyamokon.
Egy kezdő sziklamászó tanfolyam végén magabiztosan fogsz mászóiskolai körülmények között mászogatni és kapsz egy kis ízelítőt a több kötélhosszas mászásokból is, ami egyfajta kedvcsináló a középfokú sziklamászó tanfolyamokhoz. És, hogy teljes legyen a kép, innen lesz érdemes továbblépned a tradicionális sziklamászás és a nyári magashegyi sziklamászás világába. Mire eljutsz már lesz mögötted jópár kötélhossz, könnyedén tudsz koncentrálni az eszközök helyes elhelyezésére és a legmegfelelőbb felkészültség mellett tudod a sziklamászás egyes ágait tovább tanulni.
Alapfokú sziklamászó vizsga
Nagyon sokan szeretik, ha levizsgáztatják őket a tanfolyam végén. Érdemes tudnod, hogy ez a vizsga azonban semmire nem jogosít fel. 🙂 Nyugat-Európában ha szeretnél megtanulni sziklát mászni, bemész egy guide-irodába, megmondod a guide-nak, helyi mászóoktatónak, mit szeretnél és Ő örömmel fog fogadni, kivisz Téged a neked megfelelő helyre és megtanítja, amit meg kell tanulnod a szinteden.
Neked jó, mert olyan anyagot kapsz, amivel több leszel, neki jó, mert olyan szinten kell oktatnia, aminek meg fogsz felelni. Nem fog Tőled papírokat, vizsgabizonyítványokat kérni. Arra megy, hogy a vele eltöltött időt hasznosnak és élvezetesnek éld meg.
Vicces is, amikor egy komoly külföldi mászóparadicsomban eltöltött tanfolyam után Magyarországon a 20m-es Oszolyon eljátszod a magashegyi trad mászást és a vizsga végén a vizsgabiztos elmondja, hogy “oké, de önállóan ne másszatok még ékekkel!” 😀
Az alapfokú sziklamászó vizsga didaktikailag is helytelen irányba viszi a tanfolyamot, mert a vizsgára – a felesleges technikák bemutatására (sosem használatos standok, mellbekötő készítése bulincsomóval, stb.) – kell a drága időt pazarolni ahelyett, hogy mászni tanulnál és minél több időt töltenél a falon akár előremászva, akár felsőbiztosítással, hogy gyűjtsd a tapasztalatot.
Milyen a magyar rendszer? 🙂
Természetesen fontos, hogy a nem kezdő tanfolyamok esetén már legyen egy alap gyakorlatod, de ha nincs alapfokú sziklamászó vizsgád, viszont mászol pl. VI-os utakat akár csak teremben, simán alkalmas lehetsz egy haladó sziklamászó tanfolyamra, hiszen ennek a felépítése olyan, hogy a hozzá szükséges dolgokat már az első napon meg tudod tanulni.
Sok helyen elzavarnak jelentkezéskor, ha nincs meg valamilyen tanfolyami végzettséged. Hiába van meg a megfelelő tudásod, nem vizsgáztál, nem jöhetsz. Szerinted egy osztrák guide elzavarna?
A leviccesebb, amikor téli magashegyi tanfolyamhoz kérnek alapfokú sziklamászó végzettséget. Minek??? 😀 Az átfedés a két tanfolyam között pusztán néhány csomó. Elismerem, hogy egy mászósabb magashegy esetén szükséges egy alap sziklamászó tudás is, de nem látom be, miért ne lehetne a mászókarrieredet lavinaismeretekkel, kicsúszásmegfogással, hágóvas és jégcsákány használattal kezdeni. Ha ez az igényed, az teljesen jogos és logikus. Ha januárban jött rád a mászhatnék, akkor kezdj télen! Miért várnál tavaszig egy sziklamászó tanfolyamra, utána pedig a következő téli idényre?
De ha Magyarországon szeretnék mászni ahhoz kell a vizsga!
Ez egy hatalmas tévedés. Magyarországon csakis természetvédelmi engedély szükséges ahhoz, hogy mászhass. Nem szakmai, hanem természetvédelmi!
Ez is egy hungarikum, mert sehol a világon nem találtak még ki ilyen megoldást: adott egy terület, ahol szabad sziklát mászni, mert a hatóságok már engedélyezték, vannak rajta mászóutak. De neked mászóként még kell szerezned egy külön természetvédelmi engedélyt, hogy használhasd az amúgy már engedélyezett sziklát.
Ezt kérheted önállóan magadnak a természetvédelmi hatóságoktól, de egyszerűbb, ha belépsz egy olyan mászóegyesületbe, amelyik megszerezte ezt. Egyesületi tagként, az egyesület működési szabályzatában foglaltaknak megfelelően jogosult lehetsz magyarországi sziklamászásra. Az egyesületnek pedig joga van eldönteni, hogy befogad-e Téged. Az egyesületi tagság azért is hasznos, mert a jobb helyeken megtanulod, milyen írott és íratlan etikai szabályokat érdemes betartani egy mászóhelyen, mászótársakat találsz és maga a közeg is motiváló tud lenni. Sok helyen vannak belső képzések, ismeretterjesztő előadások, amik szintén hasznosak lehetnek mászókarriered során.
Egyébként Horvátországban, az alpesi országokban, de a világon gyakorlatilag mindenhol, saját felelősségedre mászhatsz mindenféle tagság és vizsga nélkül. A Tátrában sokáig kértek nemzeti mászószövetségi igazolványt, de jópár éve már ott is szabadon mászhatsz (III-as vagy nehezebb utakban).
Vizsgára akkor van szükséged, ha a mászást szakmaszerűen szeretnéd űzni, azaz oktatni szeretnél, vagy éppen hegyi túrákat vezetni. Hobbimászóként elegendő, ha szereted a hegyeket és természetesen megtanulod a hozzájuk szükséges tudományt. Hogy ezt milyen formában teszed, az a kedveden, a szabadidődön és a pénztárcádon múlik leginkább.
Szóval hajrá! Remélem megtalálod a számodra legmegfelelőbb utat és sok szép élményben lesz részed a hegyek által!
Ha pedig kíváncsi vagy arra, miért érdemes pont nálunk tanulnod, olvasd el a további cikket »