Mire jó a mászóengedély és az alapfokú sziklamászó vizsga?

Magyarországon – az Európai Unióban egyedülálló módon – a sziklamászás természetvédelmi engedélyhez kötött tevékenység. Ezt a természetvédelmi engedélyt, amit sokszor “mászóengedély” néven is emlegetnek, több sziklamászással is foglalkozó szervezetnél, tagsági vagy pártolói jogviszonnyal tudod megszerezni.

Némely szervezet a tagságot valamilyen sziklamászó végzettséghez köti, némelyek pedig azt mondják, hogy kellőképpen felelősen el tudod dönteni Te magad is, tudsz-e mászni önállóan, avagy sem, mindegy, hogy a tudásodat honnan szerezted.

Alapfokú sziklamászó vizsga

Sokáig a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség oktatói kollégiuma vizsgáztatta a sziklamászó tanulókat az első alapfokú sziklamászó tanfolyamuk végén. A sziklamászó vizsga pusztán egy formaság volt, hiszen a kimenetelétől függetlenül mászhattál a hazai sziklákon.

A mai napig vannak olyan szervezetek, ahol még létezik az alapfokú sziklamászó vizsga intézménye, de sok oktató elveti, hiszen nincs jelentősége, hogy sikerül, vagy nem sikerül, ill. maga az alapfokú sziklamászó tanfolyam oktatási tematikája is idejét múlt és nincs szinkronban a nyugati sziklamászó oktatási módszerekkel.

A FunFit.hu nem csinál sziklamászó vizsgát. Mi kis csoportokban dolgozunk, kvázi teljesen egyénre szabottan haladsz a fejlődésben. Sokkal motiválóbb számodra is, ha a saját fejlődésedet vizsgálod önmagadhoz mérten, mintha egy általános sztenderdet követnél. Magasabb szintű sziklamászó tanfolyamainkon van belépési követelmény, ezt jelentkezéskor átbeszéljük veled.

Sok helyen azt hallhatod, hogy akkor sikeres a sziklamászó tanfolyamod, ha bizonyos kritériumoknak megfeleltél. Fontosabb, hogy Te magad érezd hasznosnak, motiválónak és élvezetesnek a sziklamászó tanfoyamon eltöltött idődet és felismerd, hogy a kezdeti tudásodhoz képest a neked szükséges plusz tapasztalatokkal térj haza.

Kell-e mászóengedély tehát?

A válasz erre az, hogy igen, kell, mert Magyarországon – akár tetszik, akár nem -, a legális sziklamászáshoz kell természetvédelmi engedély. A mi oktatóink és tanulóink jelentős része ezt a Magyar Hegyivezetők és Hegyi Túravezetők Egyesületén keresztül szerzi meg.

Kell-e sziklamászó vizsga?

Nem kell. Ha akarsz ilyet, kereshetsz olyan szervezetet, ahol a kurzus végén szerveznek neked tanfolyamot lezáró sziklamászó vizsgát. Vannak, akik szeretik a hivatalosnak tűnő ejárásokat vagy éppen kihívásnak érzik, hogy megfelelhetnek egy előre jól definiált kritériumrendszernek.

A sziklamászó tanfolyamainkon – hasonlóan, mintha egy nyugati guide oktatna Téged – inkább a sziklamászás élvezetére koncentrálhatsz és ha plusz kihívást szeretnél, akkor vizsga helyett, inkább megtanítunk egy fokozattal nehezebbet mászni. 🙂