Sziklamászás, a pillanat megélésének művészete
Lágy szellő lengedezik a tűzforró sziklafalon, ömlik rólam a veríték, de mégis jó ez. Elhagyom a komfortzónát, normális ember ilyen időben a vízparton hűsölne. De mit lehet tenni? Adott a szikla, adott a felszerelés, a mászótárs. Megyünk. Tudjuk, hogy jó lesz.
Nekünk ez a délutáni kikapcsolódásunk: néhány száz méteres függőleges sziklafalon felkapaszkodni a magasba. Számunkra ez normális. Nem extrém. Nincs félelem vagy adrenalin. Élvezzük, fülig ér a szánk és jó a kedvünk. És nem azért, mert kattantak vagyunk, hanem mert megtanultuk az ilyen szituációt kezelni. Nekünk ez normális. Sziklamászók vagyunk.
Tudjuk, ha kicsit ki is lépünk a komfortzónánkból, ott is van ráhatásunk az eseményekre. Olyan mély élményeket szerzünk, amiket csak kitett helyzetben lehet és ehhez tudjuk, hogyan használjuk a figyelmünket, kezünket, lábunkat, testünket, légzésünket, tudjuk, mire való a felszerelés.
Egy állandó tanulási, fejlődési folyamatban vagyunk, ami nem csak testileg hat ki. Olyan szituációkat tanulunk meg kezelni, ami a nem mászó ember számára extrémitásnak tűnik. Nekünk nem az. De nem azért mert szuperhősök vagyunk, hanem azért mert belevágtunk és munkával idáig jutottunk.
Adrenalinfüggés? A legkevésbé sem. Néha megkapjuk ezt a bélyeget, ha valaki irigyen megpróbálja megmagyarázni, ő miért nem… De adrenalinnal fűtve nem tudsz mászni. Főleg nem hosszan.
A sziklamászás a pillanat megélésének a művészete.
Sziklamászás közben nem gondolkozol családi vagy munkahelyi problémákon, hanem fókuszálsz a lépésekre, fogásokra, a testedre, a légzésedre. Bármit is teszel, beszippant a jelen. Egy olyan egészen egyszerű dolog, mint az, hogy állsz a lábadon, örömöt okoz. Ha szépen végigcsinálsz egy mozdulat szekvenciát az olyan érzést okoz, mintha táncolnál.
Meditatív állapotba kerülsz. A rendelkezésre álló tér kiszélesedik, a vertikálissal kapsz még egy dimenziót. A tudatod viszont egyszerre csak egy pici részletre fókuszál, miközben aprólékosan feltérképezi az egészet.
Nekünk mindegy, hogy sziklapárkányon, erdőszéli sátorban vagy gyönyörű házban alszunk. Egy mászás után ugyanolyan élvezettel fogyasztjuk a gázfőzőn kotyvasztott pesto-s tésztát, mintha szép étteremben ennénk valami gasztronómiai remekművet.
Kiszélesedett az elfogadóképességünk, befogadóképességünk és élvezzük a pillanatot. Mindegy, hol vagyunk. Sziklamászók vagyunk.