Kik drótozták be a hegyeket? A via ferrata története

Már az 1800-as években is tudták, hogy a hegymászás jó dolog. 🙂 A Mont Blanc 1786. augusztus 8-án történt első meghódítása után, később 1800-ban a Grossglockner, 1804-ben az Ortler, 1820-ban a Zugspitze, 1865-ben a Matterhorn és megannyi csúcs megmászása egyszerűen elérhetővé és népszerűvé tette az alpinizmust. Az 1800-as években a hegymászás, az alpesi magas hegyek meghódításának igénye radikálisan megnőtt. Persze maga a via ferrata ekkor még nem jött szóba…

A hegymászás népszerűsödésében fontos szerepet játszott a brit Alpine Club agilis mászótevékenysége, Habsburg Lotaringiai János főherceg, azaz a Grossglockner-ről jól ismert nevű Erzherzog Johann szenvedélye a hegymászás iránt és sok-sok elhivatott nemes, akik a hegyek meghódításában lelték örömüket.

Az első építkezések: hütték, láncok, létrák

A kezdeti expedíciós – azaz táborlánccal támogatott – stílust fokozatosan felváltotta a hütte-lánc. Eleinte kis fa bódékat használtak a hegymászók, ahova feldepózhatták az irtózatosan nehéz technikai felszerelést és amelyek éjszakára menedéket nyújtottak. Ne felejtsük el, annak idején még súlyos vas és acél eszközöket használtak a mai ultralight alumínium helyett és kenderkötelet a mai poliamid dinamikus köteleink helyett.

A nehéz utak sok felszerelést igényeltek. A népszerűbb hegycsúcsokat, mint amilyen a Dachstein, a Grossglockner és a Zugspitze a helyi hegyivezetőkké előlépett pásztorok, hegyi vadászok, kristálygyűjtők egyszerűen elkezdték kiépíteni. A nehéz részekre létrát, mesterséges lépéseket építettek be. A kicsúszásveszélyes, gyakran havas-jeges lejtőket pedig láncokkal tették biztonságosabbá. Ezek voltak az első Treppensteig-ek, Klettersteig-ek.

• A legelső út 1843-ban a Dachstein csúcsára épült, Friedrich Simony felügyeletével. Majd ezután jött a Grossglockner 1869-ben és a Zugspitze 1873-ban.
• További utak jöttek létre a Pireneusokban is, 1880-ban a Pic du Midi d’Ossau-ra és 1881-ben az Ordesa-ra.
• A német vidékeken pedig egészen komoly építkezés kezdődött a századforduló környékén, mert kiépült a Heilbronner Höhenweg Allgäu-ban (1899), az Eggersteig (1903) és a Wildauersteig a Wilder Kaiser-re (1911).
• A Marmolada nyugati gerincére is még bőven az I. Világháború előtt került mesterséges biztosítási rendszer, 1903-ban.

Az addig gyanúsan kezelt Alpok, ahol a hiedelem szerint démonok laktak, hirtelen hatalmas játszótérré vált.

A századfordulóra pedig olyan alpesi “hütte-paloták” jöttek létre, mint a zillertal-i Berlinerhütte, vagy a sulztal-i Ambergerhütte, az Erzherzog-Johannhütte a Grossglockner-en, az Ortler-en pedig a Julius Payerhütte. Ezek után az arisztokraták egyszerűen megőrültek az alpinizmusért, hiszen nagyon komoly infrastruktúra épült ki számukra.

Egykoron az Erzherzog Johanhütte a Grossglockner-en

Világosan látszik, hogy az első via ferrata-k, Klettersteig-ek kifejezetten sport és turizmusnövelő célzattal épültek, elsősorban az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén.

I. Világháború – II. Via Ferrata Bumm

A via ferrata jelentősége, a “mindent bevasalós” technlogóia fejlődése azonban sokkal véresebb és kevésbé vidám. Az I. Világháború idején a mai olasz Dolomitok és mai szlovén Júliai-Alpok területén intenzív katoniai tevékenység folyt. Az olasz és osztrák erők ezeken a területeken véres csatákat vívtak. A frontvonalak ide-oda tolódtak, a katonák és az ellátmány mozgását minél hatékonyabbá kellett tenni.

Magashegyi körülmények között zajlottak a csaták és a nehéz felszerelés biztonságos transzportálásához a hegyi ösvényeket drótokkal, láncokkal biztosították. Mivel a hágókat betelepítették aknákkal, lövészek figyelték az átkelőket, egyre nehezebb volt a mozgás rajtuk.

Először az olaszok fejéből pattant ki: ha fent nem sikerül, akkor menjünk a hegyek alatt! És megindult az alagútfúrási mizéria. A Tre Cime körül ma is járható, nagyon komoly alagútrendszer található, az Innerkopfler és Forcelle via ferrata útvonalakon.

Világháborús alagút bejárat a Forcelle via ferrata-n

A Tofana di Rozes-re felfutó Lipella via ferrata ugyan sport célzattal épült az 1960-as években, de a via ferrata egy világháborús katonai alagútban kezdődik és az alagút bejáratánál most is ott sorakoznak a romos fapriccsek, amelyeken a katonák aludtak egykoron. Remek életérzés lehetett abban a huzatban aludni.

A Falzarego-hágó túloldalán a Cinque Torri-nál komoly bunker és lövészárok rendszer található. Ha erre jársz, mindenképpen látogasd meg a katonai múzeumot, ahol a készítők viaszbábuk segítségével életszerűen illusztrálták az I. Világháború borzalmait.

Szintén híres a Monte Cristallo-ra vezető Ivano Dibona via ferrata, amely mellett rengeteg apró bunker sorakozik. Bár ez az útvonal leginkább a Sylvester Stallone “Cliffhanger” azaz “Függő játszma” c. filmje után híresült el a függőhíd robbantási jelenete miatt, amely szintén ezen az útvonalon található. 🙂

A Dolomitok egy óriási lelet az I. Világháború idejéről »

A Stallone-féle Cliffhanger-ből ismerős híd

Via delle Bocchette: a klasszikus via ferrata

Az 1930-as években a II. Világháború kezdetéig a Società degli alpinisti tridentini (SAT) és a Club Alpinismo Italiano (CAI) a Brenta Dolomitokban elkezdte kiépíteni a Bocchette utat, amely elsősorban a sziklamászó helyekhez való eljutást segítette. Az útvonalat természetesen a magashegyi turisták is felfedezték maguknak és a végigjárása egy teljesen önálló túrává nőtte ki magát.

Via delle Bocchette

A Via delle Bocchette minimalista útvonal, azaz megpróbáltak minél kevesebb mesterséges eszközt felhasználni és nem érinteni csúcsokat – ezt a jogot meghagyták a sziklamászóknak. Ebből az etikából fakadóan másabb, mint a manapság megszokott útvonalak. Ugyanakkor a Bocchette-út volt az első, amelyik bebizonyította, hogy a via ferrata, mint önálló hegyi sport is életszerű, mi több, óriási igény van rá.

Via delle Bocchette – Istenek létrái

Via ferrata láz a napjainkban

A 60-as, 70-es években sok magashegyi turista vette igénybe a háborúk idejéről ottmaradt drótokat, létrákat. Hamarosan felfedezték a mesterséges eszközökben rejlő túrapotenciált és egyre többen és többen kezdték használni őket. Az olaszországi Cortina d’Ampezzo-ban, az 1956-os téli olimpiai játékok hatására fellendült a turizmus és a helyi hegyivezető irodák összefogásával több háborús via ferrata útvonalat is felújítottak, amelyeken megindult a magashegyi turista élet.

A világháborúkban kiépült, igaz kicsit lestrapált via ferrata infrastruktúrának köszönhetően a mai vasalt útvonalak javarésze Ausztriában és Olaszországban található.

Ehhez képest a franciák 1988-ban építették meg első ilyen jellegű útjukat, Svájcban pedig 1993-ban hozták létre az első helyi drótos utat, a Sustenpass alatti Tälli-Klettersteig-et.

A via ferrata népszerűsége folyamatosan növekszik, hiszen viszonylag kisebb tudással, kevesebb felszereléssel izgalmas helyekre kapaszkodhatsz fel. Olyan vidékeken járhatsz, amelyek egykoron leginkább sziklamászó kiváltságok voltak.

Via ferrata programok, tanfolyamok »

Tre Cime di Lavaredo, Dolomitok